Blog

Beázás javítás szakemberrel

A nagy esőzések, viharok után sajnos rá kell döbbennünk ha, beázik a lakásunk vagy a garázsunk, mert a természet szemmel jól látható módon közli velünk. Fejtörést okoz a tulajdonos számára ha kéretlenül térképet rajzol a plafonra a víz mi is legyen az első lépés a megoldásban.

Külső beázás javítása

A beázás oka lehet külső, amikor az eső vagy az olvadó hó jön beljebb az otthonunkba, mint szeretnénk és az is előfordul, hogy a vízvezeték meghibásodása okozza a gondot. Ez a beázás helye alapján szinte mindig könnyen eldönthető. Az okoktól függetlenül a beázás javítása nagyon hasonlóan történik.

Az első lépés mindig a beázás helyének beazonosítása. Ha bizonytalanok vagyunk, kérjük szakember tanácsát a dologban.

Külső beázás okainak felderítése

A tető beázásának többféle oka lehet: törött cserép vagy sérült pala, elöregedett a szigetelés. Bármelyik eset is történt vízszigetelésben jártas szakember tudja megnyugtatóan orvosolni a gondot, megszüntetni a beázás kiváltó okát. Sokat segít az ok pontos felderítésében, ha pontos feljegyzést készítünk vagy akár még le is fotózzuk a vízfolyás csöpögés pontos helyét. Száraz állapotban már nem biztos, hogy egyértelműen fog látszani a beázás helye. A vízszigetelés tökéletessé tételének remek módja a folyékony gumi szigetelés, amelyet gyakorlatilag bármilyen típusú tetőre és bármilyen anyagra felvihetünk és nem fog csalódást okozni a szigetelő képességével.

A belső beázás okai lehetnek

A leggyakrabban eltört vagy elrepedt vízvezeték vagy szennyvízcső az oka a belső beázásnak, ami a fal vizesedéséhez, hosszabb távon penészesedéséhez, dohosodásához vezethet. Az ok megszüntetése szinte minden esetben a fal bontását teszi szükségessé, mivel a hibás csőszakasz kicserélése más módon nem lehetséges. A hiba elhárításában jártas szakember nélkül ez sajnos nem megoldható.

A nem megfelelő vízszigetelés

A nem megfelelő vízszigetelés is gondot okozhat, például a zuhanykabin és a nappali közös fala ilyen egyszerű ok miatt is nedvesedhet. Ha a csempézés előtt felületesen vitte fel a mester a vízzáró réteget, vagy megfeledkezett róla, akkor bizony így járhatunk. Ebben az esetben burkolóra lesz szükségünk, aki újra csempézi a kritikus szakaszt előtte természetesen pótolva a vízzáró réteget tökéletessé téve ezzel a vízszigetelést.

Az okok kiderítése után és miután megoldottuk a beázás gondot hagyni kell, hogy kiszáradjon a kérdéses terület. A beázás mértékétől és a szellőztetési lehetőségektől, amit persze az évszak illetve az időjárás is jelentősen meghatároz a folyamat akár hetekig is eltarthat. Ha sürgetni szeretnénk, a dolgot azzal kockáztatjuk, hogy a nedves fal ledobja majd magáról a kijavításra szolgáló réteget. Érdemes ezzel megvárni a teljes száradást.

A beázás javítás végeredményben legyen bárhol az otthonunkban szinte minden esetben vízszigetelésben jártas szakember tudását igényli, a helyreállítási munkákat akár az ezermester tulajdonos is elvégezheti.

 

 

 

Terasz vízszigetelés bontás nélkül

A tavasz már megérkezett, időszerűvé vált a régi, felújításra szoruló teraszt felújítani, hogy méltó helyen, kényelemben töltődhessünk, pihenhessünk.
A régi teraszok vízszigetelése egyszerűen megoldható, nem szükséges felbontani a burkolatot, ha beázik a terasz. A vízszigetelés javítását e-nélkül is meg lehet oldani.

Többféle vízszigetelő megoldás közül választhatunk

A megtisztított, hibamentes régi burkolat felszínét kiegyenlítjük. erre kerül majd a kiválasztott vízszigetelő anyag, amely lehet folyékony gumi szigetelés vagy más általunk megfelelőnek tartott szigetelés. A folyékony gumi egyszerű és gazdaságos megoldás. A folyósított halmazállapotú multifunkciós gumi a levegővel érintkezve szilárdul meg alakul gumibevonattá, tökéletes szigetelést és védelmet nyújtva gyakorlatilag bármilyen felületen.

A folyékony gumi tökéletes a terasz szigetelésre

A folyékony gumi gyakorlatilag bármire használható így tökéletes a teraszunk vízszigetelésére is. Nagy előnye hogy gyorsan felvihető a felületre és jól tapad fémen, fán, üvegen, betonon egyaránt. Szórható palackos kiszerelésből vagy kenhető ecsettel. A kialakult réteg száradás után szorosan a felületre tapad és egy elektromosan is szigetelő, vízhatlan, tömítő védőréteget alkot. A bevonat a korrózióvédelmet is biztosítja, véd a szennyeződésektől, kopásálló, emellett ellenáll az időjárás megpróbáltatásainak, a napsugárzásnak, a sóknak, savaknak, lúgoknak és a háztartásban alkalmazott vegyszereknek.

Könnyen eltávolítható a felületről

A megszilárdulása után teljesen szagtalan, és ha az eltávolítása valamiért szükségessé válik, akkor könnyen, egyben, eltávolítható a felületről, és ha szükséges újra létrehozható a vízálló felület ugyanott ahonnan eltávolítottuk. Maga a folyékony gumi semmilyen nyomot nem hagy a felületen az eltávolítása után. Ezzel a tulajdonságával alkalmas kábeljavításra és elektromos panelek védelmére is és akár festék helyett is használható az esztétikum növelésére.
Ahol extrémen tartós bevonatot szeretnénk képezni a felületen, használjunk alapozót, amivel megtöbbszörözhetjük a feltapadás erősségét. Ezzel megnövelhetjük az élettartamot és a bevonat terhelhetőségét. Ha a teraszunkat szeretnénk sok éven át használni, akkor jó választás a terasz szigetelésre a folyékony gumi.

Akár elektromos áthúzás ellen is védelmet ad

Ennek a remek szigetelőanyagnak létezik olyan speciális változata, amely kiemelt szigetelési tulajdonságokkal rendelkezik és elektromos áthúzás ellen is védelmet biztosít akár ipari áramerősség esetén is. Ezeket a tulajdonságokat -34 és +93 Celsius fok között megőrzi. Soha nem szárad ki a bevonat tartósan rugalmas marad, repedezés nélkül és még a színét is képes megőrizni sok éven át. A felhasználási területe gyakorlatilag korlátlan és csak a fantáziánk szab határt hány helyen alkalmazhatjuk.

 

Milyen vízszigetelő anyagot válasszunk?

Mindannyian kerülhetünk abba helyzetbe, hogy lakásfelújításba kezdünk vagy az otthonunk valamely része beázik vagy penészesedni kezd. Ilyenkor a legnagyobb gondot a kevés tudás okozza, amivel rendelkezünk. Mivel a témában teljesen tapasztalatlanok vagyunk, ezért elsőre nem fogjuk tudni mi az igazán nekünk való megoldás. Ha elegendő és értékes információt sikerül szerezni a vízszigetelés témában rengeteg, időt, pénzt és idegeskedést spórolhatunk meg.

Néhány fontos tudnivaló a vízszigetelésről

A hidegburkolat is vízszigetelés, hiszik a laikusok és döbbenten állnak a levált csempekupac előtt és meglepett fejvakarással konstatálják, hogy a teraszburkolat felválik a helyéről. A megjelenő penészt látva is csodálkoznak, ez hogyan lehetséges, ennek nem kellene megjelennie. Azt már tudjuk, hogy a hidegburkolat önmagában nem jó vízszigetelő. Mit válasszunk, hogy tiszta és száraz legyen a felületünk és a csempék is helyükön maradjanak?

Olyan megoldást keresünk a mi megfelelő a medencéhez is, pincéhez is nem baj, ha eső éri és az sem okoz gondot, ha folyton vízben áll és jó a padlóra és a falra is. A tökéletes szigetelőanyag kiválasztásához tudnunk kell a pontos felhasználási helyét és azt, hogy mekkora igénybevételnek kell megfelelnie.

Kültéri vízszigetelés

Kültéri felhasználáskor ne feledkezzünk meg a fagyállóságról, mindenképpen fagyálló vízszigetelést használjunk.
Medence szigetelésénél a vegyi anyagokkal szembeni ellenállás is fontos.
A szigetelés felvitele után mindig van türelmi idő, amit ki kell várni a burkolás megkezdése előtt. Ezt a csomagolásról megtudhatjuk. Ha nem várjuk ki ezt, azzal jelentősen ronthatjuk a szigetelő anyag hatékonyságát.

Kültéri szigetelés esetén száraz időjárást válasszunk a kivitelezésre. Ha váratlanul mégis leszakad az ég, akkor takarjuk le a szigetelést. Ha nem rendelkezünk gyakorlattal a témában érdemes készterméket választani. Ezzel elkerülhetjük, hogy elrontjuk az arányokat a kikeverésnél. Ha mégis jobbnak látjuk a különböző komponensekből álló anyagokból álló szigetelést, ebben az esetben válasszunk szakembert a feladatra.

Nagy felületek vízszigetelése

Nagy felület szigetelése estén felejtsük el a házi kenegetős megoldásokat és hívjunk szakembert, akinek van erre alkalmas gépi megoldása. Kis felületeken a kézi is megfelel.
Teraszburkolatoknál a legnagyobb gond mindig a repedezés szokott lenni. Ezt megelőzhetjük, ha vastagabb rétegű szigetelést választunk, ezzel rugalmas felületet képezve, ami segít megelőzni a repedezettséget.

A legfontosabb, hogy mindig a felhasználási terület pontos ismeretében válasszunk vízszigetelő anyagot, mert egyáltalán nem mindegy, hogy a teraszunk vagy medencénket szigeteljük vagy egy vágóhíd vegyi és úgy általában jelentősen nagy terhelésnek kitett felületeire keresünk vízszigetelési megoldást.

Mire elegendő a foltszerű javítás?

A beázás nagyon kellemetlen esemény és néha lassan kis foltokkal előre figyelmeztet a bajra, néha pedig csak kapunk a nyakunkba belőle. Ilyenkor sürgős megoldást keresünk, de ha előrelátók vagyunk, megúszhatjuk kisebb bajjal is.

Javítható-e foltokban a lapostető?

A lapostetőkkel kapcsolatosan sokféle nézőpont létezik. Számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek, kényelmesek, költséghatékonyak és a hőszigetelésük is könnyen megoldható. A gyenge pontjuk a beázás, mert ebben az esetben sok kellemetlenséget tudnak okozni a tulajdonosnak.

A régebbi építésű bitumenes szigeteléssel ellátott lapostetők mostanra elöregedtek  és többnyire beáznak. Ilyenkor a gondos tulajdonos felmegy a tetőre és megrendeli a szolgáltatótól a kettő vagy öt négyzetméter tetőjavítást illetve vízszigetelést. Szomorú, de ez a gyakorlatban szinte sohasem válik be.

Hol ázik be a lapostető?

A tető látszólag egy adott helyen ázik be, de a régebbi foltszerű javítások miatt szinte lehetetlen kideríteni valójában hol kezdődik a beázás és milyen úton, módon jut el a víz arra a helyre ahol éppen jelenleg a beázás helye van most. A beázás az úgynevezett áttörések mentén jelentkezik valójában. A tapasztalatok szerint, ha egy helyen ázik a plafon az is több helyről folyik össze.

Ha érkezik, a zivatar a víz bejut a záróréteg alá és a repedések mentén több méterre is eljuthat a bejutás helyétől mérten, amíg térképet rajzolva megjelenik például a garázsunk plafonján. Érkezhet a kémény, a szellőző, vagy a belső összefolyó mentén is.

Társasház esetében kit terhelnek a költségek?

Ha egy lakás az beázásban érintett, akkor ki viselje a költségeket? A beázásból szerencsésen kimaradt lakótársak gyakran nem vállalnak részt a javítási költségekben így csak foltszerű javítás történik, a teljes tető vízszigetelése elmarad ezzel előre vetítve a következő beázás lehetőségét. Hosszú távon is működő megoldást a tető teljes felületét érintő új vízszigetelő réteg hozhat.

Milyen karbantartást igényel a lapostető?

A lapostető sajátosságai lehetővé teszik, hogy a madarak és a szél által hordott mindenféle hordaléknak és falevelek gyűjtőhelyévé váljanak. A szél által a tetőre hordott növényi magvak akár ki is kelhetnek és szaporodásnak indulhatnak, kéretlenül zöldtetőt létrehozva. Mindezek együtt eltömíthetik a tetőösszefolyókat illetve csatornákat, ami miatt az esővíz nem tud elfolyni csak a falon. A mohásodás is gondot okozhat.  Évi egy-két alkalommal érdemes a tetőt ellenőrizni, és megtisztítani mindentől, ami nem oda való. Ezzel számos kellemetlenségtől megkímélhetjük magunkat, és a lapostetőnk szigetelése is hosszabb élettartamú lehet.

Hogyan állapítható megy a beázás helye?

Lapostetők esetében egyáltalán nem könnyű egyértelműen behatárolni a beázás helyét. A hiba oka leggyakrabban az eleve alacsony minőségű szigetelőanyag, vagy annak elöregedése. Mindkét esetben a tető újra szigetelése hozhat végleges megnyugtató megoldást. A folyékony gumi vízszigetelés bármilyen mértékű beázás esetén ajánlható, modern, a legapróbb hajszálrepedésbe is bejut, és akár színezhető is igény szerint.

 

 

Penészes a fal, mit tehetünk?

Ha penész megjelenik, a falon az otthonunkban előfordulhat, hogy átterjed a bútorokra, ruhaneműkre. A penész tulajdonképpen gomba és a veszélyt a spórái jelentik az egészségünkre, amelyek belekerülnek a levegőbe és belélegezve légúti panaszokat okozhatnak az arra hajlamosaknál. A penészes környezet egészségügyi kockázatot jelent.

Mi az oka a penész kialakulásának?

A megfelelő páratartalom 50 százalék körüli, 20-22 Celsius fok körüli hőmérséklet mellett, amely esetén komfortosan érezzük magunkat. Higrométerrel mérhetjük is a helyiség páratartalmát. Ha a páratartalon 60-70 százalék feletti nagy esély van a penész kialakulására. Ebben az esetben páramentesítővel csökkenthetjük a levegő nedvességtartalmát. A száradni kitett ruhák akár 30 százalékkal is növelhetik a levegő páratartalmát, ezzel remek környezetet teremtve a penészgombáknak.

Dohos szag jelzi a penész jelenlétét

A levegőben lévő gombaspórák dohos szaggal jelzik jelenlétüket. Minél erősebb a szag annál nagyobb a gond. Légfrissítőkkel elfedhetjük, de nem oldottuk meg a kérdést. A megoldás a penészesedés okának megszüntetése és a penész eltüntetése a falról és mindenhonnan ahol jelen van.
A penésztől való megszabadulás vonatkozik minden rejtett helyre is. Ez nem mindig könnyű feladat, mert gyakran a szekrények mögött vagy más rejtett helyeken rejtőzködik. A festés önmagában nem oldja meg a gondot, mert át fog jutni a festékrétegen. A penészképződés megelőzésére a penészgombák szaporodását gátló anyaggal itatják át a tapétát illetve ilyen anyagot adnak a falfestékhez. Ezek jó megoldásnak látszanak amennyiben olyat választunk, amelynek biztosan nincsen egészségkárosító hatása.

Egészségügyi kockázata is van

A falon lévő penész nem csupán esztétikai kérdés, hanem a levegőt is egészségtelenné teszi. A megjelenését számos tényező befolyásolja: A fal szigeteltségi állapota, amelyet a megfelelő hőszigeteléssel és vízszigeteléssel javíthatunk. Hatással van még rá a páratartalom és a szellőztetési szokások. A megelőzés sokkal hatékonyabb, mert ha már megjelent a penész, akkor kitartás kell a kiirtásához. Bármilyen kevés is marad belőle képes újra gyorsan elszaporodni és újra megjelenni.

Szellőztetéssel is védekezhetünk ellene

A védekezést kezdhetjük a naponta legalább 4-5 alkalommal végzett alapos szellőztetéssel. Vannak esetek, amikor csak a fal vízszigetelés hiányának megszüntetése oldja meg a kérdést. Ha fal vizes, penészedik, a vakolat mállik akkor a vízszigetelő szakember segíthet megoldani a gondot. A penész kialakulása igen gyors lehet és nehezen eltüntethető telepeket alkot. Látszólag csak a fal felületen van jelen, de valójában a fal teljes szerkezetében ott lehet.

Tetőszigetelés megbízhatóan

 A lapostető nem a legnépszerűbb tetőforma, hiszen nem ad lehetőséget plusz helyiségek létrehozására a tetőtérben. Amit viszont létre lehet hozni rajta az egy csodás zöldtető, ami akár a privát napozóteraszunkká is alakítható. Ha mindehhez már a rendelkezésünkre áll egy lapostető akkor érdemes megvizsgálnunk van-e bármi, ami a zöldtető kialakítása ellen szól.

Lapostető vízszigetelés profi anyagokkal

Az egyik fontos szempont a megfelelő lapostető vízszigetelés megléte. Ha ez nem tökéletes, akkor első lépésként keressünk egy szakembert, aki nagy gyakorlattal rendelkezik ebben és a megfelelő minőségű anyagokat használja a feladat megoldásához.

Ahhoz, hogy a tetőszerkezetünk megbízható védelmet nyújtson az időjárás viszontagságaival szemben minőségi szigetelőanyagokat érdemes használni kiemelt figyelmet szentelve az illesztéseknek, csatlakozásoknak. A megfelelő vízszigetelés és hőszigetelés elérése érdekében speciális tömítőanyagokat használunk. az ilyen tömítők egyedülálló tulajdonságai a képlékenység, nedvesség és légzárás illetve a mechanikai igénybevétellel szembeni ellenálló képesség.

Egyre népszerűbb a folyékony gumi

A szigetelőanyag elkészítésénél alapanyagként akrilt, bitument, poliuretánt vagy szilikont. A szilikon vagy gumi tömítőanyagok egyre szélesebb körben terjednek könnyű felhasználhatóságuk és kiváló vízszigetelő képességük miatt. Könnyen felvihető a felületre és ott rugalmas és strapabíró réteget képez, amely hosszú időre biztosítja a tökéletes vízszigetelést. A szigetelésre váró felületeket minden esetben alaposan meg kell tisztítani a portól és más szennyeződésektől.

A régi szigetelés elöregedése is okozhat beázást

A beázó lapostető nemcsak az esős időben okoz gondot, de a növényeinket sem tudjuk öntözni anélkül, hogy ne aggódnánk, mikor jelenik meg a plafonon az egyre terjedő vízfolt. A beázás javításra nem csak akkor lehet szükség, ha hibásan végezte a szigetelést az eredeti kivitelező, régebbi tetők esetében előfordul, hogy elöregszik, repedezetté válik az eredeti szigetelés és ez okozza a beázást.  

A lapostető vízszigetelés javítás első és egyik legfontosabb lépése a megbízható vízszigetelő anyag kiválasztása. Ma a bitumen mellett egyre inkább terjedőben van a folyékony gumi vízszigetelés ez a forradalmian új szigetelési megoldás. Korrózióállósága miatt a fémeket is képes védeni. Könnyű dolgozni vele és jelentősen rövidebb időbe kerül a szigetelési munka elvégzése a hagyományos módszerekkel összevetve. A megszilárdulási ideje rövid, jól tapad, rugalmas és esztétikus, sőt színezhető is.

A lapostető szigetelés folyékony gumival megbízható

Ha az ön házának vagy garázsának a lapostetőjét szeretné felújíttatni a folyékony gumi-szigetelést, ajánljuk elsősorban. A folyékony gumival kivitelezett lapostető szigetelés hatékony és tartós, akár több évtizeden át nem igényel további munkálatokat. Ha ezt a megoldást választja nem fog csalódni.

 

 

 

Hatékony vízszigetelés az otthona minden területén

 

Hatékony és tartós vízszigetelés

A hatékony és tartós vízszigetelés nagyon fontos, ha teraszról vagy medencéről van szó. A javítási munkálatok elvégzésére a legmodernebb és leghatékonyabb anyagok egyike a folyékony gumi. Ha az a célja, hogy tartós legyen a vízszigetelés akkor ez remek választás.

A folyékony gumi szigetelés a megszilárdulást követően magasan modifikált, rugalmas és esztétikus réteget képez, ezzel ellenállva a legzordabb időjárási viszonyoknak is. A hőszigetelés szorosan összefügg a fűtésszámlánkkal ezért sokkal nagyobb figyelmet kap a vízszigetelésnél, pedig az otthonunk és az egészségünk védelme érdekében kiemelt figyelmet érdemelne.

Megakadályozza a penész megjelenését

A vízszigetelés alacsony minősége, illetve hiánya miatti nedvesedés penészgomba megjelenését eredményezheti, ami belélegezve súlyos légúti panaszokat idézhet elő és akár asztma kialakulásához vezethet.  Sokkal könnyebb megelőzni, mint megszabadulni tőle. A víz és a pára megtalálja a lehetőséget arra, hogy ott is megjelenjen, ahol egyáltalán nem számítunk rá. A tető elégtelen vagy elöregedett vízszigetelése miatt a csapadék a nappalink plafonján rajzolhat művészi foltot jelezve, hogy javítanivaló akadt.

A talaj nedvessége is betolakodhat a nappalinkba, a hanyagul elvégzett házalap-szigetelés miatt, vagy ha az idő vasfoga már kikezdte.  A lakás vizes helyiségeit is óvni kell a használati víz, káros hatásaitól. A csemperagasztó és a fuga nem vízszigetelő hatásúak. A csempézés előtt célszerű vízszigetelő réteggel ellátni a falfelületet illetve a padló felületét. Ha ezt a lépést kihagyjuk, akkor felületekbe beivódó víz a fal bomlásához vezethet, amelynek következménye a csempék leválása is lehet ezzel újabb kiadást teremtve. Mindezt megelőzhetjük, ha már eleve mindenhol kiváló minőségű vízszigetelést alkalmazunk.

A vízszigetelésen nem érdemes spórolni

A padlón a talajpára megállítása miatt elengedhetetlen a vízszigetelés, ha a padló kapcsolatban van a talajjal vagy a pincével. A vizes helyiségek a konyha és a fürdőszoba vízszigetelése kapcsán talán nem is szükséges hosszas indoklás, hiszen nyilvánvaló a szükségessége. Ahol nem hiányozhat a hatékony vízszigetelés az az erkély illetve terasz, és ha az otthonunkban medence vagy szauna is található, akkor nyilván ott is szükséges a hatékony és minden érintett felületre kiterjedő vízszigetelés. Kérjük szakember segítségét, aki a lehető legjobb megoldást fogja ajánlani.

A folyékony gumi vízszigetelés

Az egyik leghatékonyabb és egyre inkább terjedőben lévő módszer a folyékony gumi szigetelés, amelyet hengerrel, ecsettel illetve spray formájában is felvihetünk a felületre. A felhasználási terület határozza, meg melyik formáját részesítjük előnyben. A rugalmas és nagy szilárdságú, tökéletesen záró gumiréteg, hibátlan vízzáró réteget képez, megakadályozva a nedvességet abban, hogy oda is bejusson ahol már nincs dolga. A folyékony gumi vízszigetelés gazdaságos,  hatékony és esztétikus megoldás bármely területen használjuk.

 

 

 

 

A vízszigetelés remek módja a folyékony gumi

A vízszigetelés, ezen belül a lapostető vízszigetelés egyik legmodernebb és egyre népszerűbb módja a folyékony gumi szigetelés. A témában már tapasztalatokkal rendelkező szakemberek elismeréssel nyilatkoznak róla, emellett a kevés információval rendelkezők gyakran alábecsülik a vízszigetelésnek ezt a kiváló eszközét. A folyékony gumi alkalmas új tetők első vízszigetelésének kialakítására és akár saját kezűleg is javíthatja vele a már elöregedett régi szigetelését. Ez kiváló és könnyen kezelhető anyag tökéletes vízzáró réteget képez a felületen.

A folyékony gumi tulajdonképpen bitumenemulzióból készül, sűrű, viszkózus folyadék amely +5 celsius fokon megszilárdul. A szilárd állapot elérése után tartós, monolitikus réteget képez a felületen, amely tökéletes vízzáró tulajdonsággal rendelkezik.

A bitumen emulzió tartalmaz polimer adalékot, amely ellenállóbbá teszi a hőingadozással illetve a mechanikai sérülésekkel szemben, emellett lágyítókat, amelyek szerepe az emulzió folyékonyabbá és rugalmasabbá tétele illetve a tapadási képesség növelése.

A folyékony gumi vízszigetelő anyag összetétele különbözik az általunk ismert és megszokott gumiétól. A folyékony gumi rugalmas marad a megszilárdulása után is, ezért kiválóan alkalmazható a lapostető szigetelés mellett számos más területen is.

Jellemzői

  • stabil vízzáró réteget képez
  • rugalmas
  • könnyen kezelhető
  • a megkötés után varrat nélküli, szivárgásmentes, monolitikus réteget képez
  • jól tapad, bejut a legapróbb repedésekbe illetve pórusokba
  • beton, fa és fémfelületen is használható alapozás nélkül
  • ellenáll az időjárás viszontagságainak
  • -75 és +95 Celsius fok hőmérséklet tartományban alkalmazható
  • felhasználása egyszerű
  • függőleges illetve vízszintes felületen is alkalmazható
  • felvihető a felületre ecsettel, hengerrel vagy porlasztásos technikával
  • a hagyományos vízszigetelésnél valamelyest magasabb költséget jelent a használata
  • a napsütésnek kevésbé ellenálló, ezért javasolt szilikon alapú festékbevonattal ellátni

 

Felhasználási területek

  • Lapostető vízszigeteléséhez kiváló. A folyékony gumi egyenletes felületet képez a tetőn. Többnyire öntéses technikával viszik fel a felületre a kívánt rétegvastagság eléréséig.
  • Új tetők esetén alapozás gyanánt a tetőfedő anyagok felhasználás előtt
  • A ház alapozásakor a vízszigetelés elérésére

 

Kísérletben bizonyították, hogy a 2mm folyékony gumiréteg hatékonysága megegyezik a 8mm hagyományos vízszigetelő anyag hatékonyságával. A folyékony gumi vízszigetelés  tartóssága és könnyű használata miatt, a magasabb ár ellenére is remek választás.

Felhasználás

A felhasználás előtt, a felületeket alaposan meg kell tisztítani a szennyeződésektől, portól. A felület előkészítése után kerül sor a folyékony gumiréteg felvitelére, hengerrel, ecsettel vagy öntéssel, vízszintes felületek esetén. Függőleges felületekhez a spray változat ajánlott. A porlasztással felvitt réteg vékony. A folyékony gumi használata ezen a módon igen gazdaságos.
A tökéletes vízszigetelés elérésére több rétegben ajánlott felvinni az anyagot.

Hogyan zajlik a beázás javítás?

A tető beázás az a mindig rosszkor érkező történés, amely érkezhet hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, de az is lehet, hogy számos jele volt már csak mi figyelmen kívül hagytuk. Jellemző még, hogy mindez este illetve hétvégén történik, amikor lényegesen nehezebb szakemberre szert tenni, mint egy átlagos hétköznapon.

A tető beázásának forrásai lehetnek:

  • A tetőszerkezet hibája
  • A tetőszigetelés elöregedése
  • Páratechnikai probléma, ami beázásnak látszik, pedig csak a belső térben keletkező pára csapódik le beázást szimulálva. Ilyenkor nyilván nem a beázás javítás a feladat.

Amíg nem áll a rendelkezésünkre szakértő szem addig is megpróbálhatjuk felderíteni a beázás forrását. A padlás felől érkező víz származhat a fűtési rendszer tágulási tartályából is. Erről érdemes meggyőződni mielőtt tetőszigetelő szakembert kezdünk el keresni.

Ne feledkezzünk meg a biztosítóról

Remélhetőleg rendelkezünk lakásbiztosítással. Mindent fotózzunk és természetesen egyeztessünk a biztosítómunkatársával is, amikor csak lehetséges. Ha társasházban élünk a közös képviselő is tudjon mindenről. Amit mi is megtehetünk, ha lehetséges a csöpögő víz alá tegyünk edényt, vödröt, lavórt, ami odafér, hogy megelőzzük a víz további károkozását. Az áramütés megelőzésére áramtalanítsuk az adott területet vagy az egész házat illetve lakást.

A nagymértékű beázást a födém szemmel is jól látható behajlása jelezheti. Ebben az esetben a födém akár le is szakadhat. Ilyenkor mindenképpen hagyjuk el a helyiséget, ne bízzunk a szerencsében, mert súlyos baleset lehet a vége. Bármilyen apró kétség esetén is kérjük statikus szakember segítségét.

Társasház esetén ki a felelős?

A hiba okát megkeresve el kell hárítanunk. Számíthatunk a biztosító alapos vizsgálatára és arra is, hogy ismételt káresemény esetén nem mindig kaphatunk kártérítést. Ez minden esetben az adott biztosítási szerződéstől függ. Társasházakban esetenként bonyolultabb lehet a helyzet a lakóközösség együttműködésének hiányában. A közös képviselő feladat rendezni a helyzetet és képviselni a lakóközösség érdekét az akadékoskodókkal szemben.

Elöregedett lapostető szigetelés

A régebbi tetők esetében a tető beázás oka szinte mindig a lapostető szigetelés elöregedése. A tetőt borító szigetelő anyag a fagyok, a tűző nap az eső és szél munkájának eredményeként felhólyagosodik, megrepedezik és a víz pedig megtalálja a legapróbb réseket is. Ilyenkor mindig a szakember véleménye dönti el, hogy az egész tető újra szigetelésére van szükség van elegendő a helyi tető javítás. A beázás szempontjából a legfenyegetettebb nyilvánvalóan a lapostető a szigetelő illetve vízelvezető rendszer bármilyen apró hibája beázáshoz vezethet.

Hiányos vízszigetelés

Sajnos a magastetők sincsenek teljesen védve a tető beázás problémájától. A régi elavult tetőszerkezeteknél nagyobb az esély a vízszigetelés hiányosságai vagy elöregedése miatt. A beázást okozhatja egy elmozdult tetőhéjaló elem vagy sérült csatorna is. Érdemes már a beázás első jeleinél szakemberhez fordulni ezzel kisebb kárra illetve alacsonyabb tető javítási költségre számíthatunk.

 

 

Hol alkalmazható vízszigetelés folyékony gumival?

A lapostető szigetelés során a hő és vízszigetelés mellett a napfénnyel és a mechanikai sérülésekkel szemben is ellenálló felületet kell létrehozni. A feladat szakembert igényel, megfelelő képesítéssel és szakmai felkészültséggel. Nem ajánlott házi módszerekkel megoldani a feladatot. 
A szigetelés anyagának kiválasztásakor fűtési költségek optimalizálása miatt a megfelelő hőszigetelésre is gondolni kell emellett a vízszigetelés minőségének biztosítania kell a több évtizednyi beázás mentességet.

A folyékony gumi szigetelés megbízható

Eredményessége miatt egyre szélesebb körben terjed a folyékony gumi vízszigetelés.
Öntapadó és hézagkitöltő a tető vagy más felületen egybefüggő réteget képez. Szigetelő tulajdonságát -40 és +110 o C közötti hőmérsékleti tartományban megőrzi. Felvitele gyors és könnyű, történhet ecsettel vagy szórással. Télen-nyáron egyaránt alkalmazható.

Minden repedésbe bejut hő, hang és vízszigetelő réteget képezve hosszú éveken át. Folyékony állagának köszönhetően bármilyen formát, alakot képes felvenni. A felületen sima réteget képez. Egyszerű használta gazdaságossá teszi. Költséghatékony, a segítségével időt és pénzt lehet megtakarítani. a karbantartási szükségletei is rendkívül előnyösek.

A folyékony gumi alkalmazási területei

A folyékony gumi széles területen alkalmazható: beton, fa illetve fém szigetelőképességének biztosítására. Előszeretettel használják úszómedencék, ipari hulladéktárolók, hidak, tetők fürdőszobák szigetelésére. Mivel környezetbarát földalatti csövek, tárolók szigetelése is megoldható a segítségével. A rezgésekkel, törésekkel szemben is ellenálló ezért kiválóan alkalmazható földrengés veszélyben lévő országokban is.

A folyékony gumi rendkívül tartós kiváló mechanikai kopás és ütésálló tulajdonsággal rendelkezik egyenletes réteget képezve a felületen. Teljesen hézagmenetesen zár, ezzel kizárja a folyadékszivárgás lehetőségét. Egyetlen estben lehetséges szivárgás, ha a felvitel nem elég gondos ezért ügyeljünk a felület teljes bevonására.

Biztonságos és környezetvédelmi szempontoknak is megfelel

A folyékony gumi szigetelés mellett szól még, hogy minden tekintetben megfelel a hatályos környezetvédelmi és biztonsági előírásoknak. A termék szagtalan, nem tartalmaz mérgező vagy gyúlékony anyagot, teljes mértékben, minden tekintetben felhasználóbarát.

A legtöbb fémmel kompatibilis. Alkalmas hulladéklerakóknál vagy a bányákban található metán gázgátak szigeteléséhez is. Ipari és lakossági vonatkozásban egyaránt tökéletes vízszigetelési technika. Pincefalak, tetőterek épületalapok és más felületek külső és belső szigeteléséhez is biztonságosan alkalmazható.

Ipari és lakossági felhasználásra is kiváló

Ipari felhasználása is sokrétű valamint a magas és mélyépítésben is remekül helytáll. Alagutak, hidak, gátak szigetelése, nyomás alatti csövek esetében is használható a lapostető víztetőszigetelésben is számíthatunk rá. Víztárolók, öntözőcsatornák, úszómedencék, betonsilók, kerti tavak szivárgásmentes szigetelése is biztonsággal elvégezhető a folyékony gumi segítségével.