Palatető szigetelés egyszerűen

A régi hullámpala tetők felújítása többféle módon lehetséges. A palatetők felújításának a leggyakrabban használt módja, amikor régi pala felületére valamilyen fedőanyagot vagy bevonatot tesznek. Ez minden esetben kevesebb kiadással jár, mint a teljes tetőcsere. Hogy melyik megoldás a legjobb az Ön palatetője esetében attól is függ mikor készült a palatető. A régi palatetők azbesztet is tartalmazó palából készültek, az azbeszt pedig az egészségre veszélyt jelentő rákkeltő hatású anyag.

Szerencsére ez a hatása csak akkor tud érvényesülni, ha az azbesztrostok a levegőbe kerülnek és onnan belélegezzük. Ezeknek a régebbi típusú paláknak a bontási hulladéka veszélyes hulladéknak számít. Ezt kötelező ártalmatlanítani, ennek megoldása a tulajdonos költsége és feladata.

Az utóbbi időben készült hullámpalák és síkpalák gyártásakor már nem használnak azbesztet, ezért e felújításuk, illetve cseréjük is kevesebb körültekintést igényel, így jelentősen egyszerűbb. A felújítási munkák megkezdése előtt érdemes kideríteni az Ön palatetőjére mi vonatkozik.

A több évtizeddel ezelőtt épült régi palatetős házak sok fejtörést okoznak a tulajdonosaiknak. A palatető elhasználódott, sok kárt tett már benne az idő vasfoga. A palák több helyen repedezetté váltak és számos helyen be is áznak.  Az elmohásodott, elkoszosodott palatető egy kisebb zivatart még kibír beázás nélkül, de tartós eső esetén több helyen átengedhetik a vizet. Ez a sárból döngölt padolást is károsíthatja.

Ha tartósan sok eső esik akkor nem csupán a padolás ázhat el, de már a plafonon is térképet rajzolhat a beszivárgó víz. Ha előfordult már legalább egy ilyen beázás akkor a teendők, megoldandók sorrendjében előre kell venni a tetőfelújítást.

A palatető javításra kiváló megoldást nyújthat a folyékony gumi, amely egy speciális összetevőkből álló kedvelt és hatékony vízszigetelő anyag, amely a kezelt felületen egybefüggő tökéletes vízzáró réteget alkot.

Nem tartalmaz egészségre káros anyagokat, környezetkárosító oldószereket vagy vegyületeket és bontás nélküli tetőjavítást tesz lehetővé. Könnyű kezelhetőségének köszönhetően a gumi vízszigetelő anyagok egyszerűen és gyorsan kezelhetők. Pontosan felvihetők a kívánt felületre kézi és gép módszerrel egyaránt.

 

 

Miért válasszuk a folyékony gumi vízszigetelést?

Ahogyan már az eddigiekben is volt róla szó és a neve is elárulja a folyékony gumi vízszigetelő, kiváló választás vízszigetelési szempontból. fémfelületeket bevonásával pedig elkerülhető a korrózió. Mivel tökéletes tapadást nyújt gyakorlatilag bármilyen felületen, ezért igen sokoldalú lehet a felhasználása.

Könnyű kezelhetőség, rövid száradási idő

Könnyen kezelhető és rövid idő alatt megköt. Mivel rendkívül rugalmas felületet biztosít, mozgásból keletkező szakadásokra repedésekre sem kell számítani, ami nagyon nagy előnye a hagyományos anyagokkal szemben. Gyakori, hogy például már a hőingadozás repedéseket okoz, és az anyag elveszti a vízszigetelő képességét, mert a víz a legapróbb repedést is megtalálja. Ilyenkor a kellemetlenségen túl újabb költségre számíthatunk és a javítási felület sem túl esztétikus, amiért eltér az eredeti felülettől.

Nincsenek illesztések, varratok

Az illesztések varratok is gyakran gondot okoznak, ami ismét a folyékony gumi mellett szól, mert a használatával nincsenek varratok. A régebbi, már többször javított helyeken például egy régi lapostetőn gyakorlatilag lehetetlen megállapítani a beázás helyét, mert szinte biztos, hogy nem ott van, ahol a vizesedés látszik. Gyakorlatilag bárhol a látszólag ép felület alatt megbújhat egy repedés. Tökéletes megoldást kapunk, ha a teljes felületet bevonjuk folyékony gumival és a meglévő szigetelés eltávolítására sincs szükség. Ezt méret korlátozás nélkül bármekkora felület esetében működik.

A folyékony gumi felhasználási lehetőségei

Az alagsorok, lábazatok, falak, aljzatok, pincék beázása is megszüntethető folyékony gumi segítségével. Mivel több színben elérhető a jól látható helyeken a már meg lévő felülethez igazítva választhatjuk meg a színét. Vitathatatlanul nagy előnye még a tartóssága. A használatával akár 20-30 évre elfelejthetjük a beázás miatti aggodalmakat.

Zöldtetőhöz is remek választás

A zöldtető napjainkban reneszánszát éli. A folyékony gumi vízszigetelés segítségével biztonságosan, a beázástól való félelem nélkül hozhatjuk létre a nyugalom szigetét a lapos tetőnkön tetszés szerinti növényekkel, amelyeknek öntözése során vagy az esőzések miatt nem kell aggódnunk, hogy a víz oda is befurakszik, ahová nem szeretnénk. Mienk lehet egyidőben a csodás látvány, a pihenés és a nyugalom.

Beázás, volt-nincs

Vannak akik nagyon félnek a lapostetőtől, mert megbízhatatlannak tartják, pedig nem a lapostetőben van a hiba forrása hanem a szigetelésben. A régebben mindenhol alkalmazott bitumenes lapostető szigetelés valóban gyakran sok bosszúság forrása a mai napig is. Mostanra már a 20-30 éve vagy még régebben épült házak lapos tetőjének szigetelése már elavult, elöregedett és meg kell oldani a beázás kérdését. A régi bitumenes szigeteléssel ellátott tetők újra szigetelése és az új tető szigetelés kialakítása során is kiváló eredményességgel használható a folyékony gumi szigetelés, amely remekül ellenáll az időjárás viszontagságainak, jól bírja az UV sugarakat is.

A legjobb vízszigetelő megoldás

A folyékony gumi vízszigetelés a legkiválóbb a piacon elérhető vízszigetelő megoldások közül. A segítségével például fémfelületek esetében elkerülhető a korrózió. Rendkívüli tapadóképességének köszönhetően gyakorlatilag bármilyen felületen alkalmazható. A nagyon gyors száradási időnek köszönhetően rövid idő alatt elkészül a szigetelés.

Nagyfokú rugalmasság jellemzi

Az anyag nagyfokú rugalmassága miatt a mozgásból eredő repedésekre sem kell számítani. A hagyományos vízszigetelő anyagok estében sajnos ez gyakran előfordul, ami csökkenti a szigetelőképességet. Például a hőingadozásra érzékeny anyag estében gyakori a repedezés, amelynek megjavítása nyilván extra költséget jelent a megbízónak. A javítás helye gyakran esztétikailag is hagy maga után kívánnivalót.

Nincsenek illesztések, varratok

A folyékony gumi vízszigetelés vitathatatlanul nagy előnye még, hogy nincsenek illesztések, varratok, ami amellett, hogy esztétikailag is szebb látványt nyújt, szavatolja a tökéletes zárást. A korszerűtlenebb olcsóbb szigetelőanyagok illesztéseinél nagyon nehéz megállapítani pontosan hol is jut be a víz, ami tovább bonyolódhat, ha a felület átesett már javításon. A folyékony gumi vízszigetelés felhasználása előtt szükségtelen elbontani az eredeti szigetelést, csupán újra kell szigetelni a felületet. Ez akkor is működik, ha nagyobb károsodott felület szigetelését kell megoldani.

A folyékony gumi további felhasználási területei

Az alagsorok, lábazatok, aljzatok, pincék beázása gyakran okoz gondot a tulajdonosaiknak, azonban folyékony gumi segítségével ezek könnyűszerrel megszüntethetők. Ez a kiváló vízszigetelő képességgel rendelkező anyag számos színben elérhető így válaszható a már meglévő felülethez. Amennyiben ezt a kiváló anyagot választjuk a vízszigetelés gondunk megoldására azzal 20-30 évre le tudtuk a problémát.

Zöldtetőhöz is kiváló választás

Manapság egyre népszerűbbek és sokan szívesen választják a zöldtetőt, ami kiváló vízszigetelést igényel. A folyékony gumi szigetelés megbízható megoldást kínál. A megszilárdulást követően meg lehet kezdeni a zöldtető kialakítását, ami csodás látványt nyújt, és kellemes helyet biztosít a pihenésre.

Sokan vannak rossz véleménnyel a lapostetőről, pedig nem a lapostető a hibás konstrukció, hiszen hosszan sorolhatnánk az előnyeit. A gondot minden esetben a hibás, elavult vagy elöregedett szigetelés okozza. A régi bitumenes lapostető szigetelést érdemes a megbízható és esztétikus folyékony gumi szigetelésre cserélni. Nem csupán a vízszigetelő képessége kiváló de védelmet biztosít az UV sugaraktól is és elleáll az időjárás viszontagságainak.

A mindehol használható folyékony gumi

A kenhető, glettelhető folyékony gumi vízszigetelésre jellemző, hogy egykomponensű, vizes bázisú, azonnal felhasználható, tökéletes vízzáró tulajdonsággal rendelkezik, rugalmas és repedésáthidaló képességgel is rendelkezik. A felületre kenhető, szórópisztollyal vagy spary formájában is használatos. Jellemzője még hogy környezetbarát, oldószerektől mentes és természetes ásványi töltőanyagokat és a vízzáró tulajdonságait fokozó adalékokat tartalmaz.

Kiválóan alkalmas hidegburkolatok alá is

A burkolat egyes részein üzemi és csapadékvíz elleni szigetelő réteget alkot. Kiválóan alkalmas hidegburkolatok alá kültéren és beltéren egyaránt, oldalfalakon és aljzatokon is kiválóan teljesít. A repedéseket megszünteti, és rugalmas tömítést hoz létre a felületi repedések helyén. Tökéletes vízzáró réteget képes alkotni a felületen. Tökéletes védelmet nyújt a burkolat alatti nedvességre érzékeny alapfelület számára.

Tökéletes vízzáró réteget képez a felületen

A folyékony gumi vízszigetelés útját állja a víznek így az nem tud a felületben károkat okozni. A kenhető folyékony gumi szigetelés felhasználáshoz, a felületre való felviteléhez alapvető festő szerszámok szükségesek. A megszilárdult anyag szakadási nyúlása 250%. A szigetelendő felületet alaposan tisztítsuk meg, legyen teljesen pormenetes, teljesen sík. 

Korrózió elleni védelmet is biztosít

A folyékony gumi amellett, hogy kiváló vízszigetelő a korrózió ellen is védi a felületet, ami alkalmassá teszi arra, hogy fém felületeken is kiváló eredményességgel használható. A folyékony gumi tapadása kimagasló így bármely más felületen is jól teljesít. A felvitele és a száradási ideje gyors ezzel felgyorsítja a kivitelezési időt. Rendkívüli rugalmasságának köszönhetően használatával elkerülhetők a mozgásból eredő repedések vagy szakadások szemben sok más hagyományosan alkalmazott anyaggal szemben, amely hőingadozás hatására könnyen repednek, illetve törnek. A javított felület emiatt már tekinthető vízzárónak, ami a bosszúságon kívül, hogy kidobtuk rá a pénzt újabb kiadást fog jelenteni.

Illessztésektől és varroktól mentes felületet ad

A hagyományos vízszigetelő anyagok jellemzője még, hogy esztétikailag sem felelnek meg a követelményeknek, mert a javítás látványban jelentősen eltér az eredetitől. Folyékony gumi esetében a javított felület esztétikus, sőt mivel több színben elérhető így még választhatunk is. Nemutolsósorban illesztések és varratok sem rontják az összképet és emiatt a vízzáró hatásuk is jelentősen jobb a hagyományos anyagokénál, ahol a varrat-varrat hátán javításoknál már teljesen lehetetlen megállapítani az ázás helyét.

Régi építésű házak lapostető szigetelése

A múlt század közepe táján kezdtek elterjedni a lapostetők költséghatékonyságuk miatt. Alkalmazásukkal jelentős költségmegtakarítást értek el a drága tetőszerkezet és cserépfedés megspórolásával. A panellakások elterjedésével jelentősen megnövekedett a lapostető épületek száma. Ezeknek a tetőknek lapostető szigetelésre volt szüksége. A mai ismereteink szerint az akkor elkészült szigetelések már korszerűtlennek számítanak, elöregedtek, elhasználódtak, repedeznek, hólyagosodnak és sajnos gyakran be is áznak. Megértek az újra szigetelésre egy korszerű és könnyen használható anyaggal például folyékony gumival, hosszú időre újra beázás mentessé és biztonságossá téve a lapostetőt.

Kiváló minőségű lapostető szigetelést válasszon

A lapostetőnek egyedi magasan modifikált szigetelésre van szüksége, hogy magabiztosan ellenálljon az időjárás szeszélyeinek. Egy kiváló minőségű lapostető szigetelés akár 20 éven át szolgálja és védi az épületet a beázástól, újra szigeteléssel pedig újabb 20 évre szavatolható a beázás mentesség. A jó minőségű szigetelés nem csupán vízszigetelő feladatot lát el, a tetőn összegyűlő csapadékot nem engedi leszivárogni az alsóbb rétegekbe, a hőszigetelési képessége is remek, biztosítja, hogy a fűtés melege nem illan el.

A lapostető ma is népszerű

Manapság ismét reneszánszát éli a lapostető, magában hordozva a modern építészeti stílus letisztult, modern egyszerű formáit. A lapostető szigetelés elsőre nagyon egyszerűnek látszik, hiszen töredéke anyagot és befektetett energiát igényel a hagyományos cseréptetőhöz képest, de ez nem jelenti azt, hogy eltekinthetünk a kiváló minőségű alapanyagok használatától vagy szükségtelen a magas szintű szakmai tudás. 
A lapostető szigetelésnél a múltban használt alapanyagok például a kavicsolt lemezfedés ma már nem állják meg a helyüket és helyükre újabb és sokkal jobban teljesítő anyagok kerültek, mint például a folyékony gumi szigetelés vagy a bitumenes szigetelés.

A régebbi szigetelések elöregszenek

A régi építésű vidéki házak szinte minden téren felújításra szorulnak, és persze halasztgathatjuk egy ideig, de ezzel kockáztatjuk a költségeink megnövekedését, mert hosszú távon az épület szerkezete is károsodhat. A több évtizeddel ezelőtt épült lapostetős házak szigetelésének mostanra már nagyon sok megpróbáltatáson kellett keresztül mennie: jégesők, szélviharok és az izzó nyarakon akár 50 Celsius fokra is felforrósodhatott a tető. Sajnos egy apró sérülés is nagy károkhoz vezethet, mert ahol egy helyen beszivároghat a víz, a felszín alatt már nem egykönnyen nyomon követhető hová jut még el megállíthatatlanul. Erre előbb vagy utóbb a plafonon terjengő térképszerű beázás vagy lecsöpögő víz figyelmeztet.

Bízzuk szakemberre a lapostető szigetelést

A lapostető szigetelést érdemes időről időre ellenőrizni és szakemberrel ellenőriztetni. Mi magunk is sokat tehetünk érte, hogy a tetőnk minél tovább beázás mentes maradjon azzal, ha tisztán tartjuk a tetőt. Megtakarítjuk a szél által összehordott szeméttől, falevelektől, a tetőn kikelő növényektől, kiemelt figyelmet fordítva az összefolyókra. Ha bárhol sérülést észlelünk, akkor jól tesszük, ha mielőbb szakember véleményét kérjük. Több kisebb sérülés esetén, vagy ha már nagyon régi, elöregedett a lapostető szigetelésünk akkor az egész lapostető felújítás, újra szigetelése a legjobb megoldás.

 

Hol alkalmazható vízszigetelés folyékony gumival?

A lapostető szigetelés során a hő és vízszigetelés mellett a napfénnyel és a mechanikai sérülésekkel szemben is ellenálló felületet kell létrehozni. A feladat szakembert igényel, megfelelő képesítéssel és szakmai felkészültséggel. Nem ajánlott házi módszerekkel megoldani a feladatot. 
A szigetelés anyagának kiválasztásakor fűtési költségek optimalizálása miatt a megfelelő hőszigetelésre is gondolni kell emellett a vízszigetelés minőségének biztosítania kell a több évtizednyi beázás mentességet.

A folyékony gumi szigetelés megbízható

Eredményessége miatt egyre szélesebb körben terjed a folyékony gumi vízszigetelés.
Öntapadó és hézagkitöltő a tető vagy más felületen egybefüggő réteget képez. Szigetelő tulajdonságát -40 és +110 o C közötti hőmérsékleti tartományban megőrzi. Felvitele gyors és könnyű, történhet ecsettel vagy szórással. Télen-nyáron egyaránt alkalmazható.

Minden repedésbe bejut hő, hang és vízszigetelő réteget képezve hosszú éveken át. Folyékony állagának köszönhetően bármilyen formát, alakot képes felvenni. A felületen sima réteget képez. Egyszerű használta gazdaságossá teszi. Költséghatékony, a segítségével időt és pénzt lehet megtakarítani. a karbantartási szükségletei is rendkívül előnyösek.

A folyékony gumi alkalmazási területei

A folyékony gumi széles területen alkalmazható: beton, fa illetve fém szigetelőképességének biztosítására. Előszeretettel használják úszómedencék, ipari hulladéktárolók, hidak, tetők fürdőszobák szigetelésére. Mivel környezetbarát földalatti csövek, tárolók szigetelése is megoldható a segítségével. A rezgésekkel, törésekkel szemben is ellenálló ezért kiválóan alkalmazható földrengés veszélyben lévő országokban is.

A folyékony gumi rendkívül tartós kiváló mechanikai kopás és ütésálló tulajdonsággal rendelkezik egyenletes réteget képezve a felületen. Teljesen hézagmenetesen zár, ezzel kizárja a folyadékszivárgás lehetőségét. Egyetlen estben lehetséges szivárgás, ha a felvitel nem elég gondos ezért ügyeljünk a felület teljes bevonására.

Biztonságos és környezetvédelmi szempontoknak is megfelel

A folyékony gumi szigetelés mellett szól még, hogy minden tekintetben megfelel a hatályos környezetvédelmi és biztonsági előírásoknak. A termék szagtalan, nem tartalmaz mérgező vagy gyúlékony anyagot, teljes mértékben, minden tekintetben felhasználóbarát.

A legtöbb fémmel kompatibilis. Alkalmas hulladéklerakóknál vagy a bányákban található metán gázgátak szigeteléséhez is. Ipari és lakossági vonatkozásban egyaránt tökéletes vízszigetelési technika. Pincefalak, tetőterek épületalapok és más felületek külső és belső szigeteléséhez is biztonságosan alkalmazható.

Ipari és lakossági felhasználásra is kiváló

Ipari felhasználása is sokrétű valamint a magas és mélyépítésben is remekül helytáll. Alagutak, hidak, gátak szigetelése, nyomás alatti csövek esetében is használható a lapostető víztetőszigetelésben is számíthatunk rá. Víztárolók, öntözőcsatornák, úszómedencék, betonsilók, kerti tavak szivárgásmentes szigetelése is biztonsággal elvégezhető a folyékony gumi segítségével.